Színész

Fellépések, riportok, utazások, előadóestek, médiaszereplések, szinkronizálások… és még hosszasan sorolhatnánk azokat a tevékenységeket, ami a páratlan, egész embert kívánó, izgalmas szakma: a színészmesterség részét képezik.

A színészek különleges alkotómunkájuk során megszemélyesítik, képviselik a szerzők, rendezők szándékát, élővé varázsolják a művekben megfogalmazott emberi sorsokat. Ahhoz azonban, hogy mindezt egy sikeres színházi, vagy filmes produkció keretében tudják megtenni, hosszú, megterhelő próbafolyamatokon kell tökéletesíteniük a szerepeket. A felkészülés alatt a szövegtanulással párhuzamosan csiszolgatják a gesztusokat, kidolgozzák a mimikát, és a többi szereplővel egyeztetve formálják a karaktereket. A részpróbák alatt – a rendező elképzelései szerint – minden egyes jelenet mozzanatát, párbeszédét kialakítják, tökéletesítik. Mind a színházi előadásról, mind a színészi alakításról elmondható, hogy legtöbbször csak jónéhány előadás után válnak igazán éretté, befejezetté. A filmszínész munkája sok tekintetben eltér a színházi alakításoktól. Például a felvételeket többször is megismételhetik, módosíthatják, más eszközöket alkalmaznak (halkabb beszéd, finomabb gesztusok stb.), egy-egy epizód szövegét kell megtanulniuk és élővé varázsolniuk. Mindkét területen azonban az igazi megmérettetést az jelenti, hogy a produktumot a közönség lelkesen, vagy elutasítva fogadja- e, siker, vagy kudarc övezi- e az új darabot, filmet.

A színészeknek különleges munkája az átlagosnál érzékenyebb személyiséget feltételez, hiszen a hiteles szerepformálás nem ritkán óriási szellemi erőfeszítést, felfokozott érzelmi állapotot igényel. A tehetség és tudás folytonos bizonyítása, a mindennapos kritika elviselése, a türelem, a jó együttműködő és kapcsolatteremtő képesség ugyancsak része a pályára való rátermettségnek. Mivel a színész alapvető munkaeszköze saját teste és hangja, ezért számos egyéb tulajdonsággal is rendelkeznie kell: fejlett beszédkészség, jó orgánum, szép hang, muzikalitás, jó mozgáskészség, ritmusérzék, megfelelő kondíció és testi felépítés. Mindebből kitűnik, hogy az érzékszervi és mozgásszervi zavarok a pályáról kizáró tényezők lehetnek.

Aki azon töri a fejét, hogy a „világot jelentő deszkákra” lép, számolnia kell azzal is, hogy a magánélete könnyen alárendelődhet mesterségének. A színészet velejárója ugyanis a munkaidő változékonysága: egyszer éjszaka forgatnak, másszor a hétvégeket töltik munkával, a színházi előadásokra pedig túlnyomórészt az esti órákban kerül sor. Rendszertelen az is, hogy milyen helyszínen dolgoznak: egy színpadon, zárt térben, vagy éppen külső helyszínen, szabadtéren, a folytonos utazásokról, vendégszereplésekről nem is beszélve.

Kis hazánkban a színész mesterség csínját-bínját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint magán színi tanodákban lehet elsajátítani. Aki a színi egyetemre készül, nem árt, ha idejében elkezdi a felkészülést és intenzívebben tanulja az irodalom, az anyanyelv, az ének-zene, és a vizuális-mozgókép kultúra tantárgyakat. A felvételizőknek ugyanis minimum 15 verset és monológot kell tudniuk, sőt a jelentkezők tarsolyában kell lennie számos különböző műfajú éneknek is a népdaloktól a slágerekig. A felvételi vizsga három fordulójában nem csupán a színpadi rátermettséget, az alkati,- az ének,- és a beszéd alkalmasságot bírálják el, hanem személyes beszélgetés keretében a művészeti tájékozottságot is felmérik. A vizsgáztatóknak pedig van kik közül válogatniuk, mivel a színi egyetem töretlen népszerűsége miatt igen nagy, akár tízszeres is lehet a túljelentkezés. Természetesen az egyetemen kívül van más lehetőség is belekóstolni a szakmába, hiszen országszerte számos – főleg színházak által működtetett – színészstúdió létezik.